kineziológia, oktatás, képességfejlesztés és prevenció

Sorsformáló családállítás

Az újrakezdést gátló gondolati, érzelmi, generációsan öröklött minták felismeréséért, elengedéséért

A családállítás, Bert Hellinger módszere egyfajta hatékony megoldás régóta megoldatlan problémákra. Ahhoz pedig, hogy működjön, kell a probléma szorítása, ami komoly energiákat szabadít fel az emberben.

Hellinger azt állítja, három fontos törvény uralkodik egy-egy családon belül: az első törvény, az odatartozás joga. Például az öngyilkosságot elkövető nagypapa, akinek a halálát kegyeletből, szégyenből balesetként mesélik, vagy egy kitagadott családtag - ha akarjuk, ha nem, ha tudunk róla, ha nem -, mind-mind lenyomatot hagynak az emlékeinkben, emlékképeinkben.

A második törvény azt mondja ki: minden családtag csak a saját helyén élhet jó életet. Azaz egy gyerek nem pótolhat társat a szülője mellett, ugyanígy nem gyámkodhat apja vagy anyja felett, és nem teheti jóvá a nagyszülei hibáit sem. Egy gyerek nem vonódhat bele látszólag egyenrangúként a "nagyok" életébe, kapcsolatai rendezésébe, mert akkor elhagyná a saját helyét, és generációs létrafokokkal ugrana feljebb. A megfelelő hely megtalálása ugyanígy elengedhetetlen vízszintes irányban is, ezért fontos a testvérek valós sora. Hellinger szerint zűr keletkezhet abból is, ha egy családban eltitkolnak egy korán meghalt elsőszülöttet, mert így a később érkezett testvérei nem a saját helyükön élnek, hiszen aki valójában csak a második, elsőnek hiszi magát, és így tovább. De fontos a meghatározó szerelmi kapcsolatok sorrendje is valakinek az életében - egy második feleség az elsőnek köszönheti a boldogságát, mert ha az a kapcsolat nem fut zátonyra, nem ő lenne egy pár a férjével.

A harmadik, azaz a kiegyenlítődés törvénye, pedig arról szól, hogy ha valakivel életbevágóan rossz történt a családban, akkor azt egy-két generációval később egy másik családtag magára veheti, mintha átvállalná a sorscsapást, betegséget, netán vezekelne egy elődje rossz tettéért.

Bert Hellingernek meggyőződése, hogy akinek rossz a viszonya a szüleivel, akinek kudarcba fulladnak a kapcsolatai, netán valamiféle függőség tartja fogva, betegségbe menekül, avagy nem tud szabadulni régi gyerekkori lelki sebeitől, annak valamikor felborult a családjában a rend, megsérült a három törvény egyike.

Többször is előfordul, hogy a család felállítása közepette kiderült, valamiféle titok határozza meg a családtagok egymáshoz való viszonyát. Előkerült így már testvér, akiről a résztvevő korábban nem is tudott, de kiderült már az is, hogy az apa korábbi fontos kapcsolatát pótolja érzelmileg a gyerekéhez fűződő viszonya. Volt, hogy egy mama azután jött el hozzám, miután a fia a csoportban átéltek alapján kérdőre vonta őt, vajon miért nem beszélt addig a halva született testvéréről. Kíváncsi lett, hogyan derítettük ki féltve őrzött titkát.

Hellinger 2002-ben találkozott össze egy tudományos konferencián Ruppert Sheldrake angol biológussal. Ekkor derült ki számára, hogy amit ő közös családi léleknek, családi energiamezőnek nevez, azt Sheldrake is valószínűsíti, legfeljebb ő összetartozó élőlények között létező, láthatatlan energiamezőnek, azaz morfogenetikus mezőknek hívja. Akkorra számos kísérlet igazolta az elméletét: például tengeralattjáróval a partoktól messze elvitt anyanyúl teste azonnal, műszerekkel mérhető értékekkel reagál, amikor messze tőle bántalmazzák a kicsinyeit. Egy másik országba, idegen városba, idegen lakásba elvitt kutya abban a pillanatban az ajtó elé ül és várni kezdi a gazdáját, amikor az véletlenszerű kocsikázás után, egyszer csak úgy dönt, hogy visszafordul, és visszamegy a kutyájához.

Van, aki csak "érezni" szeretne megtanulni a csoport segítségével. Először mások érzéseit próbálja átélni, elvégre ilyenkor kisebb a rizikó. Amikor a csoportban valaki kiválasztja őt az egyik családtagja megszemélyesítésére, alkalma nyílik egy kész helyzetbe, egy kész konfliktusba bújni, amely automatikus zsigeri érzésekre kényszeríti, ebből a tapasztalásából aztán később komoly lépéseket tehet az önismeret felé is. Mindegy, hogy nevezzük ezt az energiát, ami az emberek között hat, morfogenetikus mezőnek vagy családi léleknek, egy biztos: Hellinger módszere bármikor megismételhető, bármilyen körülmények között, még akkor is működik, ha a színjáték résztvevői nem is tudják, kit személyesítenek meg. Hellinger ezért azt szokta mondani: egyelőre nem tudjuk pontosan leírni,

hogyan mozog az energia a családtagok között, csak azt tehetjük, hogy alázattal fejet hajtunk, és elfogadjuk a lehetőséget.

Németországban egy évvel ezelőtt készült el az első hivatalos felmérés Hellinger családterápiás módszerének eredményességéről, ami azt mutatta ki: a családfelállításon részt vevők 78 százaléka életének határozott pozitív változásáról, javulásáról számolt be.
 

Az Évkerék különböző pontjain, az évszakok egymásutániságában más és más energiák segítik az újrakezdés lehetőségét.

Tél végén, tavasszal az új kezdetek energiája segít elengedni sok olyan korlátot, régi mintát, melyeket régóta hordozunk magunkban, és amik útjában állnak az új megszületésének, vágyaink valósággá változtatásának. A lakásunkban, környezetünkben is igényeljük a nagytakarítást, mert könnyebben megszabadulunk a régi lomoktól, lerakódásoktól.

Tavasz végén, nyár elején a virágba borulás energiája segít felismerni és elengedni azokat a korlátokat, melyek a valódi szerelem kibontakozásának, elfogadásának, megélésének, az egységélmény megtapasztalásának gátjai. Sokan közülünk nem merik felvállalni a boldogság lehetőségét.

Nyár végén, ősz elején a beérés, a termés energiája segít felismerni és elengedni azokat a korlátokat, melyek akadályozzák az anyával, szülőkkel, gyerekekkel való jó viszonyt, segít abban is, hogy ne állj meg a munkád gyümölcsének elfogadása előtt.

Ősz végén, tél elején a transzformáció energiája segít felismerni és elengedni azokat a korlátokat, beidegződéseket, amik miatt rossznak, kevésnek elfogadhatatlannak érzed magad. A „túlhordott” kapcsolatok, gondolatok, érzelmek és helyzetek mérgezik az életed, emiatt képtelenné válsz az új gondolatok, kapcsolatok elfogadására. A visszahúzó erők felismerése és elengedése által leszel képes a megújulásra, az élet/ halál örök körforgásának tiszteletére, és a vele való együttműködésre.

Hívlak téged egy ön-, és családismereti kalandra, ahol a megoldások is megszületnek a szeretet, az elfogadás, és a tisztelet jegyében.

Várom/várlak szeretettel,

Salamon Gabriella
 
Részvételi lehetőség csak ELŐZETES BEJELENTKEZÉSSEL!
Részvételi szándékodat a 06 -20 -943- 9721-es telefonszámon tudod jelezni.
Részvételi díj: 10000Ft
Csak résztvevőként: 6000Ft
A családállítás időpontjairól érdeklődjön a fenti telefonok valamelyikén!

Ajánlás családállításra

A családállítás maga a csoda számomra. Életem első családállítására feszülten, túlhajszoltan, fáradtan érkezetem. Fogalmam sem volt mi fog történni. Gabriella az állítás elején részletesen elmondta a Hellinger módszer lényegét, a szabályokat. Majd egy rövid meditációt követően egy számomra addig ismeretlen világba csöppentem. Fantasztikus volt megélni más emberek legrejtettebb belső érzelmeit, kívülről nézni saját életem problémáit. Valódi színházi előadás volt, drámával, bukásokkal, megbocsátással, bűnnel, bűnhődéssel.

Kimerítő volt és hihetetlen. A hatása pedig lenyűgöző. Az első állításomat követően valamennyi gyermekkorom óta húzódó konfliktusom szépen rendeződött édesanyámmal. A második állítás után megtaláltam a pontos helyemet, születési sorrendemet, elfogadtam a testvéreimet.

Azóta rendszeresen veszek részt családállításon sokszor csak segítőként. Rengeteget tanultam, más emberek életéből. Megtanultam, hogy a világban mindennek még a tárgyaknak, fogalmaknak is vannak komoly érzései. Voltam, ház, utazás, szülőcsatorna, halál, szerelem, szám, gyerek, szülő, halott.

A családállítás számomra egy misztikus, működő csoda, amely segít megérteni a karmám, az életem történésit. Amely bevezet a kollektív tudat élményébe. Amely összekapcsolja a múltamat a jelenemmel, és ezáltal segíti, hogy mindig a mába éljek. Ne vágyódjak a jövőbe, és ne vesszek el a múltamba.

H. Emőke

Egy kineziológiai oldás alkalmával kiderült, hogy elhunyt közeli hozzátartozóimtól még mindig nem tudtam elválni, tudat alatt még meg vannak a régi kötődések, melyek gátjai lelkem szabadságának. Nehéz teherként cipelem őket, vagy én nem engedem el lelküket, vagy ők kapcsolódnak még mindig hozzám. Ezek testi tünetekben (hátfájás, lábdagadás) nehezítették mindennapjaimat.

Gabi azt javasolta, hogy eredményesebben tudnánk a problémámat megoldani, ha elmennék családállításra. Azt a napot valószínű nem fogom elfelejteni. Gabi szakmai hozzáértése, és a résztvevők, a segítők őszinte segítsége folytán el tudtam köszönni régen elhunyt kedvesemtől, férjeimtől. Ki tudtam mondani olyan dolgokat, melyek évtizedeken át sűrű, fekete fátyolként burkolták be a lelkemet, keserítették meg szívem örömét.

Az elkövetkezendő néhány nap még igen nehéznek bizonyult, de testi-lelki állapotom tartósan megváltozott. Szinte más emberré tudtam válni, megkönnyebbültem, és szeretettel tudok gondolni mindegyik eltávozott kedvesemre.

Nagyon köszönöm.

M.Klara

 
1122 Budapest, Városmajor u. 13. Városmajor Passage Programiroda: 06-1-202-1857

Salamon Gabriella
06-20-943-97-21
e-mail: salamon.gabriella@palladium-harmoniahaz.hu